Két kilométeres sor kígyózott csütörtökön a müncheni repülőtéren
A repülőtér vasárnap is rohamra készül.
A repülőtér vasárnap is rohamra készül.
A munka ünnepe elmaradt a kommunista országban, ahol hónapok óta általános a benzinhiány. A gazdasági válság miatt egyre nagyobb az elégedetlenség.
Az egykori focista szerencsésnek érzi magát, hogy időt tölthetett a királynő társaságában.
Cikkünk megjelenésekor 3,4 kilométerre becsülték a sor hosszát.
Sokan órákat vártak a szakadó esőben, mire megkaphatták a koronavírus elleni védőoltást.
Több száz ember próbálja magát beoltatni a klinikán.
Ezrek próbáltak bejutni, miután 19 üzletét megnyitotta a bútoráruház.
Az egyik milánói szupermarket parkolójában már a nemrég életbe lépett rendeletben foglaltak szerint állnak sorban az emberek.
Hasonló felvételeket az olajválság idején láthattunk, csak akkor még nem villanyautók álltak kígyózó sorokban.
A folyamatos népességnövekedés és a robbanásszerű urbanizáció miatt egyre fontosabb kérdéssé vált, hogy hogyan lehet sok embert behatárolt területen biztonságosan mozgatni. Az Ultinous nevű magyar startup arcfelismerő rendszereit vásárlás, reptéri közlekedés és netes randizás közben is alkalmazhatják.
Az első helyen három hétig kell várakozni.
Az év eleji forgalomnövekedés miatt több helyen árulnak jegyet és bérletet a fővárosban, a beléptetéses jegyellenőrzést végző biztonsági őröktől is lehet vonaljegyet vásárolni, s meghosszabbították a jegypénztárak nyitva tartását - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
Hétfőn kora délután a Sziget fesztiválra vezető K-hidat hol szorosabban, hol lazábban tömörülve, de elejétől a végéig megtöltötték a bejutni szándékozók. Kora délután elsősorban a bejárat melletti pénzváltónál és a Metapay kártyafeltöltő-helyeken lehetett hosszabb sorokat látni.
Bár az utóbbi napokban nem alakultak ki hatalmas sorok a ciprusi bankok pénzkiadó automatái előtt, most úgy tűnik, beindult egy hullám.
Idén a pravoszláv és a katolikus húsvét azonos napokra esik, ezért a röszkei határátkelőhelyen mindkét irányban nagy forgalomra számítanak a hosszú hétvégén - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön.
Pont az újranyitáskor támadt probléma a gyorsétterem kasszájával, de a helyzeten az sem segített, hogy óriási tömeg tódult az üzlet elé.
Nem unatkoznak most a Vígszínház szervezői.
A párt szerint az NVI kötelessége "megfelelő körülményeket" biztosítani a választóknak.
Több kilométeres sor alakult ki vasárnapra a Krím félszigeti Armjanszk település térségében, ahol két napja orosz határellenőrző pont működik. Különösen az Ukrajnába való belépés vált nehézkessé, bár a határőrök udvariasak.
A Nézőpont Intézet szerint egy középszintű rendezvényszervező cég is jobban bonyolította volna le a választást.